„Memento mori”

Előszó

„Memento mori!” „Emlékezz a halálra!” – köszöntik egymást a szigorú életű trappista szerzetesek. Súlyos, drámai intelmük lebegett szemünk előtt, amikor munkánkat elkezdtük, hogy a vörösvári temetők történetét papírra vessük. De mégsem szorongva vagy fájdalomtól átitatva tettük ezt, hanem az őseink iránti szűnhetetlen tisztelettől vezérelve.

Városunk nemcsak azokból az utcákból, terekből áll, amelyek mentén lakóházak, közintézmények, üzletek, üzemek, irodák vagy éppen szórakozóhelyek sorakoznak – nemcsak abból a nyüzsgő és izgalmas, örökké változó és nyughatatlan világból, amely az élők mindennapi tere, hanem szerves része a temető is, ahol az egykori lakók alusszák csendes és mély álmukat. A holtak városa – ahogy az egyiptomiak nevezték – az élők városának tükörképe. Haloványabb, holdezüst színű kép ez, de a mi kultúránkat, gondolkodásmódunkat, érzelemvilágunkat tükrözi.

Memento mori! – Emlékezz a halálra! S tiszteld azokat, akik már átlépték lét és nemlét küszöbét, s akik szemében csillagok és galaxisok távoli fénye ragyog.

De Ők még sincsenek távol; velünk élnek. Ott ülnek ünnepi asztalunknál, részesei mindennapjainknak; vigyázzák tétova lépteinket, segítik eligazodásunkat abban a reménytelenül sűrű labirintusban, amit úgy hívunk: világ, amit úgy hívunk: élet.

Vajon mit mondana a nagypapa, ha itt lenne? És a dédi? Bizonyára összeráncolná a homlokát… Nehéz teher mindennap úgy igazítani gondolatainkat és tetteinket, hogy haló porukban is büszkék lehessenek ránk.

„A temetőben minden a halottakért történik, de minden cselekedetünk az élőknek szól” – írja Puskás Béla „Temetők üzenete”1 című művében. Könyvünk is a halottak emlékéért jött létre, de minden betűje az élőknek szól. Akik írtuk, magunk is megtapasztalhattuk: „ahogy egyre több hozzátartozónk kerül ki a temetőbe, úgy kerül hozzánk egyre közelebb a temető.” De bele kell nyugodnunk a megváltoztathatatlanba, s el kell fogadnunk szeretteink halandóságát.

Mert amint az Írás mondja: „Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.” (Préd 3:2)

Ajánljuk munkánkat nagy tisztelettel a holtak városának lakói, hallgatag és bölcs őseink emlékének.

A könyv szerzői