Sírkövek

Összefoglaló

A sírkő a legrégebbi ismert síremlékforma, amellyel az ember az elhunytnak maradandó emléket állít. Arra is szolgál, hogy a halott ne térjen vissza. Már az Újkőkorból, de a korábbi időkből is megmaradtak kődarabok, amelyek egy halottnak állítanak emléket.

A vörösvári temetőben a legrégebbi sírkövet, amely ma még fellelhető, 1778-ban állították. (1. kép)

A fakereszt a temetés után egy bizonyos ideig – a család anyagi helyzetétől függően – sírkőként funkcionált, de igyekeztek a halottnak időjárást álló anyagból emléket állítani. Általában 1-2 évvel a családtag halála után kőből állítottak sírkövet.

Amíg régebben a sírkő felállítása az elhunyt családtag emlékére az utódok kötelessége volt, manapság gyakran előfordul, hogy az idősebb emberek még életük során megvásárolják a sírhelyet, és ott felállíttatnak egy sírkövet a nevükkel és születési évükkel, amit éppúgy ápolnak, mint az elhunytak síremlékeit.

Pilisvörösváron a kőfaragó mesterség nem tekint olyan hosszú múltra vissza, mint például azokon a településeken, ahol különböző köveket bányásznak. Itt csak a 20. század első évtizedeitől dolgoztak kőfaragók, feltehetőleg az elsők a Peller és a Feldhoffer család tagjai voltak. Ezekben a családokban a gyerekek és unokák még ma is kőfaragással foglalkoznak. Azelőtt a sírkövet azon településekről rendelték, ahol a különböző köveket bányászták: Süttőről, Zsámbékról stb.

1. A sírkövek anyaga

Meglehetősen nehéz a különböző anyagok használata vonatkozásában kronológiai sorrendet felállítani.

Az első sírkövek, amelyek Pilisvörösváron előfordultak, nagy valószínűséggel természetes kövekből, terméskőből és homokkőből készültek, amelyeket a környéken bányásztak. Vörös mészkő is előfordult, de ez feltehetőleg drágább volt, és ezért nem terjedt annyira el. Csak valamivel később, a 19. század vége körül terjedt el a műkő. Az 1930-as években a műkő különösen divatos volt. A második világháború után a műkőből készült síremlékek még mindig nagyon gyakoriak voltak, de ebben az időszakban már megjelentek az első márvány- és gránitsírkövek is. A gránitot a tartóssága miatt is kedvelték. Ezenkívül nem veszíti el a színét, és sok színben kapható.

A sírokat körülbelül az 1960-as évektől, amióta négyszögletű sírok vannak, műkővel lefedik. Gyakran azzal indokolják ezt, hogy az embereknek nincs idejük a sírt ápolni. Nemrég divatba jött, hogy csak a sír egy részét fedik le, a másik részét szabadon hagyják, hogy be tudják ültetni virágokkal, növényekkel.

Egy rövid leírás a sírkövek anyagának fontosabb ismertetőjegyeiről.

A homokkő puha kőfajta, amelyet a környék több településén bányásztak. Könnyű megmunkálhatósága miatt jól használható. Egységes, szürkésfehér színe van. Rögtön feltűnik, hogy sokkal vastagabb (min. 20-25 cm), mint a többi, mert nagyon puha. A homokkövet nem lehet felújítani, mert idővel a felületéről kisebb-nagyobb darabok lemorzsolódnak. Ezért régebbi emlékeknél az írás nehezen olvasható.

A vörös mészkövet márványnak is nevezik, Süttőről és Tardos-bányáról hozták. Kemény kőfajta, ellenáll az időjárás viszontagságainak. Idővel elveszti ugyan a rózsaszínes, vöröses színét, de ez csiszolással visszanyerhető.

A terméskő nagyobb, durvább szemcsékből áll, ezért nem lehet olyan finoman megmunkálni, és nehezen lehet bele betűket vésni. A terméskövet Pilisborosjenőn és Budakalászon különböző színekben (sárga, barna) bányásszák, de idővel beszürkülnek.

A legelterjedtebbek a műkőből készült sírkövek. A műkőnek az előnye, hogy sablonok segítségével nagyon gyorsan előállítható. Az 1930-as évek végén különböző színűre festették a köveket, ehhez a kőfaragók különböző kőőrleményeket (általában feketét, vöröset és sárgát) használtak. A műkőből készült sírkövekre a betűkön kívül mást nem véstek rá, a különböző figurákat is egy forma segítségével készítették el.

A márványt a kőfaragók Carrarából (Olaszországból) vagy Ruskicából (Romániából) szerezték be. A carrarai márvány fehér és kisebb szemcsékből áll, a másik ezzel szemben inkább szürke, és a nagyobb szemcsék miatt nehezebb megmunkálni.

2. A sírkövek formái

Ebben a részben a sírkövek formáinak alakulását rajzok és fotók segítségével ismertetem. (2. kép)

A sírkő legrégebbi formája a kereszt, amely egy szívből ered. Ehhez terméskövet vagy vörös mészkövet használtak. (3. kép)

Ebből alakult ki a sima kereszt, amelyre a pilisvörösvári temetőben a legtöbb példa található. (4-7. kép) Később a sírköveket mindig jobban díszítették, így az 1930-as évekig számos példát találunk az oszlopos keresztre, melyek eleinte homokkőből készültek, később szinte csak műkőből. A keresztek különböző méretekben fordulnak elő az elhunyt életkorától függően. A gyermekek síremléke sokkal kisebb volt, mint a felnőtteké. (9-17. kép)

Az 1930-as évekre jellemző, hogy a feltehetően gazdagabb családok a halottjaiknak nem keresztet, hanem műkőszobrot állíttattak. Gyermekeknél általában angyalfigurát vagy ártatlanul imádkozó gyereket. Idősebb embereknél Jézus-szobrot. (18-20. kép)

Az 1940-es években a különálló kereszt terjedt el. A keresztrészen sötétkék, feketének tűnő üvegbetét volt, amelyre porcelán- vagy bronz-korpuszt rögzítettek. A kereszt mindkét oldalán mécses- és virágtartó díszíti a síremléket. (21-23. kép)

1950-től egyre több négyszögletű márvány- és gránitsírkő található. Néhány síremléknél csak az emléktábla készült márványból vagy gránitból, a többi rész maradt műkő. (24-27. kép)

A pilisvörösvári temetőben csak kettő piramisformájú sírkő van, melyeket feltehetőleg az 1940-es évek végén állítottak. (28, 29. kép)

A családoknak csak nagyon ritkán volt kriptájuk. A régebbi családi kripták nincsenek messze a temető bejáratától. Ide általában azokat temették, akik sokat tettek a faluért, vagy fontos pozíciót töltöttek be. Itt többek között egy orvos, egy tanár, egy kántor, egy jegyző, egy főhadnagy, egy tűzoltóparancsnok nyugszik. A temetőben csak egyetlen olyan kripta van, amelyet kerítés vesz körül. (30. kép)

Az utóbbi évtizedekben a kriptákhoz egyszerűbb, modernebb sírkövet állítanak, és a sírt műkővel fedik le. (31-32. kép)

3. Szimbólumok és feliratok

A sírkövek nem egyszerűen csak jelek, hanem maguk is jeleket hordoznak, amelyeknek előfordulását, kombinációit és értelmezését is lehet vizsgálni. A síremlék elemeként említik az anyagát, a meszelt és/vagy festett díszítést, reliefeket és egyéb díszítéseket, valamint a feliratokat. Mindezeknek szimbolikus funkciójuk van, anélkül hogy a temetőbe látogatók ezt észrevennék.

Ha megnézünk egy tipikus keresztet, öt részt különböztethetünk meg egymástól: a keresztet, a párkányt, az emléktáblát, egy szélesebb emléktáblát verssel és a lábazatot. (33. kép) A párkányt és a lábazatot különböző motívumok díszítik, amelyek valamilyen módon összefüggésbe hozhatóak az elhunyttal.

A sírkövön különböző jelek találhatóak, amelyek a kőből reliefszerűen kiemelkedve, festve vagy ragasztva (fotók) jelennek meg a feliratokkal együtt. (35-41. kép) Olyan szimbólumokat használtak, amelyek az elhunyt életvitelével, munkájával, különleges teljesítményeivel összefüggtek, illetve pozitív tulajdonságaira utaltak.

A pilisvörösvári temetőben a következő szimbólumok lelhetők fel:

- Keresztmotívum, általában korpusz nélkül, ritkán korpusszal (a keresztény világnézetet szimbolizálja, a keresztény vallás jelképe)

- Kereszt pálmaágakkal (utalás a bibliára; a nép hódolata jeléül Jézust pálmaágakkal köszöntötte, amikor virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe)

- Kereszt, horgony és lángoló szív (a vallás, a keresztény vallás állandóságának és a feltámadás reményének szimbólumai, tehát a földi élet három pillére)

- Szív (a hit, remény és szeretet jelképe, a hívő embert szimbolizálja)

- Láng (az örökélet szimbóluma)

- IHS betűjelek (rövidítés: Jézus mint Hominum Salvator, Jézus mint az emberek megmentője, ill. In Hoc Signo, tehát e jelben…)

- INRI betűjelek (Jesus Nazarenus Rex Judaeorum, Názáreti Jézus, a zsidók királya)

- Krisztus- és Mária-fejek (a vallás jelképei)

- Angyalfej vagy angyalfigura (az ártatlanságot jelképezi, főleg gyermekeknél használják)

- Szomorúfűz (faként ez a motívum az élet fáját szimbolizálja, de egyidejűleg a halál jelképe is, a lemondás, reménytelenség, gyász és a fájdalom kifejezése)

- Virágok (kedvelt díszítőelemek, az elmúlás és a halál utáni viszontlátás jelképei)

- Mirtuszkoszorú (az ártatlanság és a tisztaság szimbóluma, a nőtlen férfiak, illetve hajadonok síremlékét díszíti, akiknek életükben nem adatott meg az esküvő lehetősége)

- Rózsa (Máriára utal, az örök életet és az élet mulandóságát szimbolizálja)

- Rozmaringdíszítések (a rozmaring a gonosz szellemek elűzését szolgálja, és a fiatalok sírkövein jelent meg)

- Galamb (a béke jelképe)

- Két kalapács (az elhunyt bányászokra emlékeztet)

A legtöbb szimbólum műkőből készült, és egy adott forma segítségével öntötték ki. A kőfelületből kiállnak ezek a motívumok. Gyakran porcelánfigurákat (főleg angyalokat) is tettek a sírkövekre, melyek kisgyermekek sírkövét díszítették.

A többi motívumot, mint például a feliratokat, a kőbe vésték, és utána aranyra vagy feketére beszínezték. A betűket úgy aranyozták és aranyozzák be a mai napig, hogy egy aranylapot ráhelyeznek a feliratra, és egy finom ecsettel a mélyedésbe simítják. A színek sajnos nem állnak ellen az időjárás viszontagságainak, így ma csak néhány felújított sírkő látható eredeti állapotában.

Körülbelül az 1930-as évek óta díszíti a sírokat ovális formájú fotó az elhunytról, amely gyerekeknél és fiataloknál (testvéreknél), de idősebb embereknél (házastársaknál) is elengedhetetlen része a síremléknek. A fényképet ráfotózták a nyers porcelánra, és utána kiégették. Az eredeti fotók már sok sírkőről eltűntek, csak a helyüket lehet látni.

Az 1980-as évek végén divatba jött, hogy az elhunyt képét a sírkőbe egész élethűen belegravírozzák. (42. kép)

A sírfelirat is fontos része a síremléknek, amely a sírnak életet és nyelvet kölcsönöz. A felirat a kő formájával együtt egy zárt egységet alkot, és mindig az elhunyttal, illetve az ő életével áll kapcsolatban.

A kőfaragók az 1940-es évek végéig főleg gótbetűt használtak, ma már szinte csak a latin ábécé betűit alkalmazzák. A kívánt szöveget inkább nyomtatott betűvel írták és írják rá még ma is a sírkőre. A mesterek mindkét írásmódot az iskolában sajátították el. (34. kép) A betűket a kőfaragók gyakran díszítésekkel látták el. Az első magyar nyelvű sírfelirat 1923-ból származik, és számuk egyre csak nőtt. Elmondható, hogy az 1940-es évektől szinte csak magyar sírfeliratokat találunk.

A sírfeliratok megmunkálásában kétféle típus különböztethetünk meg: az ékvéséssel készült kimélyített feliratot és a plasztikus faragással készült kiemelkedő feliratot. Kiemelkedő feliratnál a betűk az alapsíkból kiemelkednek, melyet a színezés (fekete vagy arany) még jobban kihangsúlyoz. Ez utóbbi megmunkálási módra inkább az elmúlt időszakból találtam példát.